Die Presse
Az Európai Unió fel akarja venni a kesztyűt az álhírek ellen, ezért közös hírszerkesztőséget hoz létre Brüsszelben, 16 nemzeti hírügynökség bevonásával. Úgy látja ugyanis, hogy a fake news-ok áradata, a dezinformáció egyre jobban fenyegeti a demokráciát és az alapjogokat, főként a Nyugat-Balkánon.
Azt reméli, hogy a két évre tervezett munka és a hozzá adott majdnem 1,8 millió euró segítségével a régió közvéleménye pontosabb képet kap az EU-ról. Az összefogást a német DPA irányítja, és társult hozzá a többi közt a francia AFP, a román Agerpres, az olasz ANSA, az osztrák APA, valamint a boszniai, horvát, észak-macedón, szlovén, szerb és szlovák távirati iroda. Az MTI nincs köztük.
Az előkészületek a következő hetekben indulnak, az érdemi tevékenység az év közepére fut fel. Breton, az illetékes biztos magyarázatként elmondta, hogy sok helyütt, részben pénzügyi, részben politikai okokból már nemigen van független tájékoztatás az európai integrációról. Márpedig ez fenyegeti a sajtó sokszínűségét és önállóságát. A veszélyt nagyon jól megvilágította a járvány a teljesen részrehajló tömegtájékoztatással.
A jelentés megjegyzi, hogy a média megzabolázása különösen Magyarországon és Lengyelországban fenyeget. Épp ezért a külföldre sugárzó német Deutsche Welle tavasszal felújította magyar programját, amely 1989-ig működött. A rádió szóvivője szerint minden remekül megy, a magyar stúdióban 5 munkatárs ténykedik, de munkájukat a hatalom kezdettől fogva kifogásolja. Ám pont ez azt bizonyítja, hogy jól csinálják a dolgukat, és olyan dolgokról jelentenek, amelyek kellemetlenek a kormány számára, így az megpróbálja lejáratni őket.
Die Presse
A vezércikk üdvözli a közös hírszerkesztőség ötletét, ám azt már aggályosnak tartja, hogy az intézményen keresztül Brüsszel gyámkodni igyekszik Kelet-Európa fölött. Mert az igaz, hogy a komoly, megbízható jelentések révén nagyobb esélyt kap az objektivitás, de ahhoz az EU-nak nincs joga, hogy ismét kiskorúnak tekintse ezeknek az országoknak a sajtóját.
Vannak tervek, hogy nemzeti nyelven, külföldről sugároznának programot Magyarországra és Lengyelországra, miután mindkét kormány szájkosarat tett a közmédiára. Nem kétséges, hogy az olyanok, mint Orbán, Morawiecki és Jansa megpróbálták rárakni a kötőféket az egész sajtóra. Továbbá hogy az igazi demokráciában szavatolni kell az információszerzés szabadságát. A három államban ez azonban csak korlátozottan működik. Ezért olyan hírek is forgalomban vannak az unióról, amelyek jól jönnek a hatalomnak, csak éppen nem felelnek meg a valóságnak.
Például a magyaroknál, hogy Soros a Bizottsággal együtt szervezi a muzulmánok tömeges bevándorlását. Vagy hogy a lengyelek nem írtak alá semmiféle szerződést, amely megengedné, hogy az Európai Bíróság beleszóljon a lengyel igazságszolgáltatás dolgába. A Bizottság már évek óta próbálkozik, hogy elősegítse a sajtó sokszínűségét ezekben az országokban, de úgy, hogy maga ne manipulálja viszonyokat.
Az új tervvel azonban az a gond, hogy a hírügynökségek nem kommentálnak, csupán alapinformációkkal szolgálnak, viszont ha Brüsszelből ezután csupán generálszósszal leöntött hírek jönnek, akkor éppen a sokszínűség kerül veszélybe. A polgároknak persze joguk van arra, hogy olyasmiről is értesüljenek, ami nem kellemes a kormánypártok számára. De az sem lehetséges, hogy ne tudjanak mindarról, ami netán a Bizottság szempontjából előnytelen.
Az EU médiapolitikája csak akkor lehet hiteles, ha a minőségi újságírást nem csupán keleten célozza meg, mert mindenütt gondoskodni a távolságtartásról a politikával szemben, az egyenlő versenyfeltételekről és a megfelelő médiatámogatásról. De soha nem tűnik el a szakadék a kontinens két fele között, ha a Nyugat azt sugallja, hogy az objektivitás dolgában nála van az igazság kulcsa.
Guardian
A diktatúrák működnek így – mondta a lapnak Pető Andrea, az MTA tagja, a CEU professzora, miután a Nemzeti Akkreditációs Bizottság elnök asszonya azt követelte tőle, hogy változtassa meg közlésre benyújtott tanulmányának azt a részét, amelyben azt hányra az európai felsőoktatás minőségére felügyelő rendszer (ENQA) szemére, hogy az nem tett semmit a tudomány szabadságát fenyegető magyar és lengyel illiberalizmus ellen. A cenzúra elleni tiltakozásul a szerző kilépett a NAB-ból.
A szakértő, aki történész és leginkább a gender tanulmányokkal foglalkozik, kiemeli, hogy itt nagyon jól lehet látni a diktatúrák mechanizmusát: nem az állam, nem Orbán ad utasításokat. Azok az átlagemberek tartják fenn a rendszert, akik az intézményeket működtetik. Az egész olyan, mintha a rendszerváltás előtti Magyarországon játszódna. Miközben a Brüsszelben bejegyzett ENQA-nak fogalma sincs, mi zajlik mifelénk, simán elfogadja igazságként, amit a hatalom tálal neki.
Így akkor is csendben maradt, amikor kivették az oktatásból a gender tanulmányokat és elűzték az országból a Közép-Európai Egyetemet. Szinte kizárólag a feladatok kipipálására összpontosít, ezért nem vette észre, mi megy a közép-európai felsőoktatásban. Egyébként a kifogásolt elemzés, amely változatlan formában jelent meg végül egy szaklapban, azt is tartalmazza, hogy az egyetemeken, főiskolákon zajló illiberális fordulát öncenzúrát eredményez.
Le Monde
Bár Trump már lassan egy éve távozott a Fehér Házból, még mindig kétség övezi, hogy mennyire tartós az amerikai demokrácia. Ezt írja vezércikkében Sylvie Kauffmann, a lap volt főszerkesztője a közelgő washingtoni demokrácia csúcs kapcsán. Rámutat, hogy a Biden-kormány megválogatta, kiket hív meg a tanácskozásra, éppen akkor, amikor a demokrácia igencsak megrendült a világban, és főként az USÁ-ban.
A döntést illetően van, ami teljesen egyértelmű, így hogy miért lehet jelen Tajvan és Kína miért nem. Ugyanakkor az zavaros, hogy a magyarokat kikosarazták, a lengyelek viszont mehetnek. A NATO-tag Törökország is kénytelen távol maradni, ellenben Bolsonarot, valamint Pakisztánt és a Fülöp-szigeteket tárt karokkal várják.
Az előző elnök négy éve után főként az európaiaknak vannak fenntartásai a fórummal kapcsolatban és ezt nem is titkolják. Mellesleg nem vonták be őket az előkészítésbe, mint ahogy a civileket sem. A borúlátást két tényező indokolja:
1. a rendezvény elvileg azt hivatott megerősíteni, hogy az Egyesült Államok visszatér a nemzetközi színtérre, ám tudvalevő, hogy Washington Pekingre összpontosít, így félő, hogy a tanácskozáson közös frontot igyekszik kialakítani a kínaiak ellen.
2. az amerikai demokrácia állapota. Ideértve nem csupán a január 6-i támadást a törvényhozás ellen, hanem mindazt, ami utána történt, mert pl. a vizsgáló bizottság munkájának akadályozása csak még jobban rávilágít a bajra. Meg hogy a republikánusok vezette államokban korlátozni szeretnék a választójogot. A társadalom továbbra is igen megosztott, az abortusz joga pedig újabb frontvonalat képez. Nem beszélve arról, hogy Trump visszatérése több rossz álomnál.
De a jogállam visszaszorulása nem csupán Amerikát sújtja, a szabad világ egyre több országában jelentkezik az utóbbi 10 évben. Erre egy kiváló angol elemzőnek, mellesleg Trump volt Oroszország-tanácsadójának az a magyarázata, hogy Reagan és Thatcher megnyerte ugyan a hidegháborút, ám az ipar gondjai ajtót nyitnak a populistáknak.
The Times
Kelet-ukrajnai személyes tapasztatai alapján a lap tudósítója azt írja, hogy Putyin igen veszélyes játékba kezdett, mert a túlzott magabiztosság, a paranoia és a gyűlölködés igazi háborúba sodorhatja. Donyeck környékén a szakadár erők olyan lövészárok-rendszert hoztak létre, amilyet az 1. világháborúban ismert meg a világ. Az oroszok 90 ezer katonát sorakoztattak fel a határtérségben, úgy hogy lehet kezdeni aggódni. Mintha az orosz elnök azt kiabálná, hogy Európa és a NATO most ne Kínával, hanem vele foglalkozzon.
Úgy számolt, hogy a 7 éve kezdett hadjárat elriasztja a Nyugatot, így az nem nyitja meg a katonai szervezet kapuit Ukrajna előtt. Ám Kijev így is egyre közelebb kerül a kvázi tagsághoz. Persze ami a határövezetben történik, az nem okvetlenül jelenti újabb harcok előkészületeit. A háború már régen zajlik, az áldozatok száma meghaladja a 14 ezret. A kérdés igazából az, kész-e a Kreml újabb offenzívát indítani, hogy területi engedményeket érjen el.
Az általa finanszírozott zsoldosokkal folyamatosan sakkban tudja tartani a szomszédos országot. De a háború túl nagy diplomáciai károkkal járna. Ugyanakkor három tényező mégis amellett szól, hogy Putyin rászánhatja magát a kalandra:
1. Ukrajnát aduként használja Bidennel szemben. Jóformán képtelen belenyugodni, hogy az ukránok önálló államban éljenek és azt is tudja, hogy nyugodtan emelheti a tétet, a Nyugat nem fog közbeavatkozni. Azon kívül azonban már minden mást beárazott.
2. Aggódik, mert a katonai erőviszonyok Kijev javára tolódnak el, miután az ország a Donbasszban már bevetette a törököktől kapott drónokat. Az államfő attól tart, hogy újabb jelentős erő alakul ki a Fekete-tenger mentén.
3. El nem tudja képzelni, hogy Ukrajna önálló külpolitikát folytasson. És már csak azért is hajlamos lehet fegyveres viszály kirobbantására, nehogy másoknak szava legyen Oroszország vélt befolyási övezetében. Szóval itt jelentkezik a paranoia, illetve a gyűlölet.
Ugyanakkor a háború óta eltelt 7 év nagy változásokat hozott az ukránoknál: a lakosság nemzeti tudata erősödött, a fiatal nemzedék kész küzdeni a szuverenitásért. Ez pedig nagyobb támogatást érdemel a Nyugat részéről, amely inkább csak sportküzdelemnek tekinti a váltakozó harcokat, ahelyett, hogy korunk egyik legégetőbb kérdésének venné.
